Az utóbbi években és évtizedekben bevett szokássá vált a multitaskingot úgy emlegetni a közbeszédben, mint egy kivételesen értékes emberi tulajdonság, amely nem csupán hozzájárul a mindennapi tevékenykedéseink hatékonyságához, hanem gyakorlatilag az emberi agy működésének kiteljesedéséhez vezet. Értelemszerűen nem véletlen, hogy a túlpörgött, impulzusokkal teli, határidők és önmegvalósító életcélok által övezett individualista világ könnyű terepet biztosított a fentebbi nézet elterjedésére. Ám valóban a multitasking, tehát a megosztott figyelem lenne a felgyorsult világgal való ideális megküzdés? Valóban hatékony munkát végezhetünk általa? Valóban szánhatunk figyelmet egyidőben több tevékenységre? Jelen cikkben ezekre a kérdésekre keresem a választ.
Velem is megtörtént. Én is szerettem volna a produktívnál is produktívabb lenni. Szerettem volna annyira hatékonyan működni, hogy több legyet üthessek egy csapásra. Hittem a multitaskingban, és hittem, hogy képes vagyok teljesítménycsökkenés nélkül megosztani a tudatos figyelmemet. Cikkírás közben egy kis podcast, munka alatt hírek böngészése, nyelvtanulás mellett social media posztok gyártása – hogy csak a személyesen rám jellemző figyelemmegosztásokat soroljam fel. Hosszú időbe telt felismernem, hogy mindezzel többet ártok az elért eredményeim szempontjából, mintha külön-külön egyenként foglalkoznék a feladataimmal. A cikkel heteket csúsztam, és a podcastben elhangzott témát sem tudom már felidézni. A munkámban nem tudtam 100%-ot nyújtani, a német szavak pedig, amelyeket posztgyártás közben tanultam, mára feledésbe merültek.
Automatikus információfeldolgozás és kontrollált figyelem
Fontos kiemelni a legelején, hogy figyelem alatt igazából a tudatos és kontrollált információfeldolgozást értjük. Információfeldolgozás nélkül nincs figyelem, és irányított figyelem nélkül nincs információfeldolgozás. A jól rögzített információhalmazok és a megfelelően illetve tartósan begyakorolt cselekvéssorozatok azonban automatikussá válhatnak, amikor már nincs is szükség teljes mértékben a tudatos jelenlétre. Rutinos vezetés közben már nincs szükség arra, hogy az ember a kuplung időben történő helyes lenyomására figyeljen. Egy gyakorlott sportoló nem áll meg a játék közepén, hogy a következő mozdulatán elgondolkodjon, egy mesterszintű nyelvbeszélő sem feltétlenül töpreng a szavakon, és egyikünk sem figyel általában tudatosan arra, hogy hogyan is helyezzük lábainkat a lépéseink megtételekor.
Kahneman kapacitáselmélete szerint a feldolgozás folyamatai között van olyan, amelyben egyszerre csak korlátozott mértékű működés valósulhat meg, illetve az egész folyamategyüttesnek van bizonyos mértékű kapacitása. Ez a kapacitás oszlik meg az adott pillanatban elvégzett mentális műveletek között. Kahneman kifejti, hogy a kapacitás használatakor élünk meg mentális erőfeszítést, az aktuálisan rendelkezésre álló kapacitást pedig újra és újra elosztjuk. Itt két jelentős tételállítást meg is állapíthatunk:
minél éberebbek vagyunk, annál több az elérhető mentális kapacitás, illetve az automatikus folyamatok működéséhez – amelyekkel kapcsolatban fentebb mutattam példákat – nincs szükség kapacitásra.
Ebből azt a következtetést le is vonhatjuk, hogy Kahneman elmélete lehetségesnek tartja a figyelem megosztását, azaz a multitaskingot.
Mindannyiunkat a multitasking irányít
2021-ben sajnos nem mondhatjuk azt, hogy 100%-ban kontroll alatt tudjuk tartani a figyelmünket. Úgy is mondhatnánk, mindannyiunkat a figyelemmegosztás irányít. Elég, ha az okostelefonunkra és a folyamatos elérhetőségre gondolunk: végezzük az éppen esedékes napi teendőnket, megrezzen a készülék egy értesítés miatt, és a figyelmünk már el is kalandozott. Dolgozunk egy feladaton, ám közben ötpercenként ellenőrizzük a személyes e-mailjeinket. Egy légtérben vagyunk egy számunkra egyébként fontos emberrel, viszont nem vagyunk igazán együtt mégsem, mert a másik folyton a telefonját figyeli.
Először a versenyszférában ismerték fel a multitasking káros hatásait, mégpedig az egyik legnagyobb elektronikai multinacionális vállalat, a HP készített 2005-ben tanulmányt munkatársainak bevonásával. A tanulmányt vezető pszichológus a kutatás eredményét világosan körülírandó megalkotta az infománia fogalmát: éhezünk mindannyian az ingerekre, az újdonságokra, a lehetőségekre, a szüntelen információra. Így azonban jelentősen csökken az ember produktivitása is, amely megadja a jelenség iróniáját: egyszerre igyekszünk több dolgot elvégezni, miközben nehezen is haladunk velük. Ugyanakkor azt találták a kutatásban, hogy a dolgozók, akiknek figyelmét folyamatosan e-mailek és telefonhívások zavarják meg, kétszerannyira csökken az IQ-juk, mint a marihuánafogyasztók esetében. Az infománia tehát függőség, amelynek kollektíve az áldozatává váltunk.
Ingerek kereszttüzében
Dr. Edward Hallowell amerikai pszichiáter alkotta meg a figyelemhiány vonás fogalmát (angolul ADT, azaz Attention Deficit Trait). Hallowell egy 2005-ös tanulmányában fejti ki az ADT jelenségét, amely szerinte egyre inkább elburjánzik az üzleti világban, és amely szerinte csupán egy emberi megküzdési mód a hiperkinetikus, impulzív, ingerekkel teli túlpörgött világgal szemben. Úgy fogalmaz, soha a történelemben nem kellett annyi információval megbirkóznia az embernek, mint amennyivel ma. Egy őskori embert egész életében ért összesen annyi impulzus, mint amennyi minket bombáz egyetlen nap alatt. Az internet és az okoseszközeink által gyakorlatilag zsebünkben hordjuk az egész világ tudáshalmazát. Ezenfelül egyetlen óra alatt annyi hírrel találkozunk, mint amennyi kétszáz évvel ezelőtt egy év alatt ért el egy átlagembert. Ez a szüntelen mindennapos ingerbombázás arra késztetett bennünket, hogy a lehető legnagyobb mértékben kontroll alatt tartsuk környezetünket és a testi-lelki egészségünket. Az alapvető multitasking Hallowell szerint rendelkezik létjogosultsággal, az azonban már megbetegíti az embert, ha önerején túl igyekszik egyszerre végezni olyan teendőket, amelyek egyébként teljes figyelmet igényelnének. A figyelemhiány vonás tehát érint szinte mindenkit, persze egy tibeti remete talán lehet kivétel.
A figyelem az emberi érettség mérvadója
Ahogy a cikk elején kezdtem: amikor a multitaskingról beszélünk, valójában a figyelemről, a figyelem művészetéről, a figyelmünk áthelyezésének képességéről beszélünk. Amikor Newtont a zsenialitásáról kérdezték, azt mondta, hogy ha tett is jelentős felfedezéseket, azt „inkább a türelmes figyelemnek köszönheti, mint bármilyen tehetségnek”. William James, a pszichológia egyik atyja számos alkalommal írt az emberi figyelemről, s a figyelemre képtelen ember elméjét „szürke, kaotikus válogatás nélküliségnek” nevezte. James számára az állandó figyelem az érett elme alapállapota. A mai multitaskingot gyakorló felnőttnek ismerősen csenghet James leírása a fiatalkori elméről, miszerint azt a figyelem szélsőséges mozgékonysága jellemzi. James szerint ez a kihívás valamennyi ember számára soha nem győzhető le; az ilyen emberek csak folyton elkalandozó elméjük közegében tudják elvégezni munkájukat. Úgy vélte, hogy a fiatalkori figyelemelterelésből az érett figyelembe való átmenet nagyrészt az önfegyelem függvénye – ez pedig a személyiségről árulkodik. Itt el is gondolkodhatunk azon, hogy ha az 1800-as években így gondolkodott William James, akkor vajon mit szólna 2021-ben a világ jelenlegi tempójához? Az bizonyos, hogy
az akkoriban éretlen elme szüntelen vándorlásának nevezett állapot manapság már-már normálisnak tekinthető.
A figyelem értéket teremt
A részletezett szempontok alapján az olvasó eldöntheti, hogy hatékony-e szubjektíve a multitasking. Objektíve viszont kijelenthetjük, hogy minőség szempontjából jóval felülkerekedik az elvégzett munka teljes figyelem esetében, mintha csak egy kis részfigyelmet kapna a rendelkezésre álló mentális erőforrásból. Ugyanakkor teljes figyelem és magas motiváció esetén akár még a flow-nak nevezett csúcsállapotba is kerülhet az ember, amely a munka minőségét tovább emeli. Habár e teljes figyelemre, a tudatos jelenlétre, az önismeretre és a proaktivitásra való kollektív akaratunk meglehetősen gyengének tűnik, az utóbbi időben mintha már megindult volna egyfajta változás. Egyre többen csendre vágynak a zaj helyett, és tréningek, pszichológusok, önismeretet fejlesztő könyvek, hindu vallások és elvonulások által igyekeznek a külső ingerek helyett befelé fókuszálni. Evidensnek is tűnik, hogy ha belül egyensúlyt élünk meg, akkor a külső figyelmi fókuszunkat is hatékonyabban és koncentráltabban tudjuk a végzett tevékenységeinkre irányítani. Amit pedig fontos figyelembe vennünk: az irányított, tudatos és teljes külső figyelem visszahat: hálásabbá, eredményesebbé, produktívabbá és egészségebbé tesz bennünket. A tudatos figyelem tehát értéket teremt.
Ha tetszik az oldalam, és van rá lehetőséged, kövesd az Instagram oldalam, továbbá várlak a hírleveles feliratkozóim közé is. 🙂
Felhasznált irodalom:
Hallowell, E. M. (2005). Overloaded circuits: why smart people underperform. Harvard Business Review, 83(1), 54–62.
Kahneman, D. (1973). Attention and effort. Englewood Cliffs, N. J.: Prentice-Hall.
Rosen, C. (2008). The Myth of Multitasking. The New Atlantis, (20), 105-110.
Shiffrin, R. M. és Schneider, W. (1977). Controlled and automatic human information processing: II. Perceptual learning, automatic attending and a general theory. Psychological Review, 84(2), 127–190.
2 pingback